Karrierváltás felnőttként – milyen lehetőségeket kínál ma a magyar szakképzési rendszer?

Szerző: | szept 10, 2026 | Blog

Harminc-, negyven- vagy akár ötvenévesen új szakmát tanulni ma már egyáltalán nem rendkívüli. A kérdés inkább az, hogyan érdemes nekivágni, milyen képzési út illik az élethelyzetünkhöz, és hogyan lehet elkerülni azt a hibát, hogy hónapokat vagy akár éveket fektessünk egy olyan irányba, amelyre nincs szükség a munkaerőpiacon.

A pályaváltás nem életkori kérdés

Az Építési Napló Podcastban Horváth Miklós hatósági felnőttképzési szakértővel beszélgettünk arról, hogyan működik ma a magyar szakképzés, és milyen lehetőségek állnak azok előtt, akik munkavállalóként szeretnének új irányba indulni. Az egyik legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy a rendszer jóval több lehetőséget kínál, mint amennyiről a legtöbben tudnak.

Sok ember fejében a szakmatanulás még mindig úgy él, mint valami, amit tizennégy-tizennyolc éves kor között kell eldönteni. Ha ekkor rosszul választottunk, vagy később teljesen más irányba vitt az élet, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy már késő. Pedig a jelenlegi rendszerben egy pályamódosító számára is léteznek olyan képzési formák, amelyek munka és család mellett is igénybe vehetők.

Persze nem mindegy, mit akarunk megtanulni. Más szabályok vonatkoznak egy teljes szakmai képzésre, egy rövidebb szakmai képzésre, illetve egy olyan kompetenciára is, amelyhez nem szükséges államilag elismert végzettség. Éppen ezért a tudatos pályaváltás első lépése nem az, hogy beiratkozunk az első szimpatikus tanfolyamra, hanem az, hogy pontosan meghatározzuk: milyen munkát akarunk végezni, és ahhoz jogilag, szakmailag milyen képesítés szükséges.

Nem minden képzés egyforma

Az OKJ megszűnése után sokan elvesztették a fonalat, ezt a saját környezetemben is tapasztalom. Az „OKJ-s tanfolyam” kifejezés még mindig reflexből előkerül, miközben a képzési rendszer már más logika szerint működik. A szakmai oktatásban a Szakmajegyzékben szereplő szakmák sajátíthatók el, emellett léteznek szakmai képzések, amelyek szakképesítés megszerzéséhez vezethetnek, és vannak ennél kevésbé szabályozott egyéb képzések is.

Ez nem pusztán elnevezésbeli különbség. Meghatározza, hol lehet tanulni, milyen vizsga következik a képzés végén, milyen bizonyítványt kapunk, és persze azt is, hogy az adott bizonyítvány mire jogosít. Aki például olyan tevékenységet szeretne önállóan végezni, amelyhez jogszabály vagy ágazati előírás konkrét végzettséget ír elő, annak nem elég egy tetszőleges tanfolyam elvégzése, hanem szükséges az adott előírásnak megfelelő, tanfolyamot, szakképzést elvégeznie, vagy az adott szakmát megszereznie.

Különösen fontos ezt még a jelentkezés előtt tisztázni. Egy rosszul megválasztott képzés nemcsak sok pénzbe kerülhet, hanem rengeteg időbe is, márpedig egy munka mellett tanuló embernek jellemzően éppen az idő a legszűkösebb erőforrása.

Két szakma és egy szakképesítés INGYEN: egy lehetőség, amiről kevesen tudnak

A beszélgetés egyik legmeglepőbb pontja az volt, amikor szóba kerültek az államilag finanszírozott képzések. Horváth Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozás alapján két alapszakma és egy szakképesítés megszerzésére is lehet államilag finanszírozott opció. Ez vonatkozik azokra is, akik korábban már szereztek valamilyen végzettséget, de ma teljesen más területen szeretnének elindulni.

A gyakorlatban természetesen mindig az adott képzésnél, intézménynél és a jelentkező tanulmányi előzményei alapján kell ellenőrizni a pontos lehetőségeket. Az viszont biztos, hogy a pályaváltást nem feltétlenül kell automatikusan több százezer vagy akár milliós tandíjjal azonosítani. Mielőtt valaki fizetős képzésre jelentkezik, érdemes megnézni, milyen államilag finanszírozott alternatíva válthatja fel azt.

Munka mellett is lehet, de nem mindegy, hol!

A felnőttkori szakmatanulással szemben az egyik leggyakoribb ellenérv az idő. Teljesen érthető: aki dolgozik és családja van, számlákat fizet, az nem tud egyszerűen visszaülni az iskolapadba hétfőtől péntekig. A podcastban arról is beszélgettünk, hogy a szakképző intézmények rugalmassága területenként és intézményenként eltérhet. Van, ahol kifejezetten nyitottak a felnőttekre szabott megoldásokra, máshol a személyi vagy tárgyi feltételek miatt merevebb a rendszer.

A hivatalos tájékoztatás szerint a felnőttek számára a szakmai oktatás rugalmasan szervezhető, és a képzési idő bizonyos esetekben rövidebb is lehet a megszokottnál. A szakmai képzéseknél pedig az előzetes tudás felmérése és beszámítása is csökkentheti azt, ami miatt „újra be kell ülni az iskolapadba”. Ez azok számára különösen fontos, akik évek óta dolgoznak egy területen, de most szeretnék hivatalosan is megszerezni a szükséges képesítést.

Van egy másik út is: a munkahely. A duális szakmai oktatásban a tanulás és a munkavégzés összekapcsolódhat. A képzésben részt vevő tanuló nem kizárólag tanteremben ül, hanem partnercégnél vagy megfelelő feltételek mellett akár a saját munkáltatójánál is végezheti a szakirányú oktatás egy részét.

Nemcsak az számít, hogy szívesen csinálnánk-e valamit, hanem az is, hogy meg lehet-e belőle élni.

Ez a gondolat elsőre talán túl üzletiesen hangzik, de egy pályaváltásnál soha nem szabad figyelmen kívül hagyni a munkáltatói keresletet a választott szakmára. Ha valaki fél-egy évet, vagy akár még többet áldoz egy új szakma elsajátítására, fontos szempont, hogy annak legyen piaca.

A beszélgetésben szóba került az is, hogy vannak népszerű, divatos képzések, miközben más, fizikailag vagy szakmailag megterhelőbb területeken komoly szakemberhiány van. Az épületgépészetben ezt naponta látjuk. Gázkészülék-szerelőből, hőszivattyús szakemberből és számos egyéb műszaki szakmából nem egyszerű ma megfelelő embert találni. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek szerelőnek kellene állnia, viszont a döntés előtt érdemes átnézni az álláshirdetéseket, megismerni a kamarai adatokat és felmérni a környékbeli cégek igényeit.

Én (és Miklóssal ebben egyetértettünk) pályaváltás előtt néhány napot legalább kutatással töltenék. Megnézném, milyen állások vannak, milyen végzettséget kérnek, mennyi idő alatt szerezhető meg, mennyibe kerül, hol lehet tanulni, és van-e lehetőség már a képzés közben munkát végezni.

A gyakorlati tudás felértékelődik

Az elmúlt évek technológiai változásai miatt sokan attól tartanak, hogy egyes munkakörök teljesen eltűnnek vagy jelentősen átalakulnak. Éppen ezért különösen értékesek azok a szakmák, amelyekben a gyakorlati tudás, a helyszíni problémamegoldás, a kézügyesség és a felelősség nem váltható ki egyszerűen egy szoftverrel.

Horváth Miklós a beszélgetés végén azt mondta, hogy ő kifejezetten gyakorlatorientált szakmában gondolkodna, és megnézné, hogy arra milyen munkaerőpiaci igény van. Ebben is egyetértettünk. Az építőipar és az épületgépészet jó példa arra, hogy egy erős szakmai alapból később több irány is nyílhat. Lehet valaki alkalmazott, specializálódhat egy szűkebb területre, továbbtanulhat, vagy megfelelő tapasztalattal akár vállalkozást is építhet. Nem mellesleg én is hasonlóan tettem és építettem fel a Wotan Solutions Kft.-t.

A szakma tehát nem végállomás. Sok esetben inkább egy stabil alap, amelyre később például üzleti vagy vezetői tudást lehet építeni.